Az "Algemeen Handelsblad" 1956 október 24-i számának címlapja
A korszak egyik legpatinásabb holland napilapja, az Algemeen Handelsblad volt az egyik olyan holland sajtóorgánum, amely címlapon tudósított az 1956 október 23-a magyarországi eseményekről. Az Algemeen Handelsblad nemzeti liberális gazdasági lap volt, amelynek október 24-i száma kiemelten foglalkozott Magyarország helyzetével. „Orosz csapatok segítik a magyarokat a zavargások megállításában”. Alcím: „Nagy ismét miniszterelnök”. A címlapon Nagy Imre és Gerő Ernő fényképe jelent meg illusztrációnak. A cikk szerzője az 1956 október 23-i délutáni-éjjeli, illetve a 24-i hajnali eseményekről tudósított. Hosszasan, de némileg pontatlanul. Az eseményeket a „hatalmas zavargások” kategóriájába utalta. Azt könyvelte el nagy eredménynek, hogy a diákok délutáni felvonulását engedélyezték, annak ellenére, hogy röviddel előtte betiltották azt. A helyzet súlyosságát azzal hangsúlyozta, hogy a kijárási tilalom és a szükségállapot bevezetését már a címlapon feltüntette, míg az eseményeket a harmadik oldalon folytatólagosan adta közre. A szerző a lap beállítottságának megfelelően a címlap főkarakterét, Nagyot „megtisztult” titoistának titulálta és helyzetét ingatagnak vélte. A cikk szerzője meglehetősen jól értesült volt, mivel kiemelte az október 19-i eseményt, amikor rengeteg egyetemista diák visszaadta a kommunista ifjúsági mozgalom tagsági igazolványát. Az 1956 október 23 délutánján lefolyt demonstrációt, egy a lengyel nép iránti szimpátiát kifejező tüntetésként írta le, ez a szemlélet egyébként a vizsgált cikkek egyik általános jellemzője volt.
A demonstrációt a Petőfi Klub szervezte, amely a szerző megállapítása szerint egy nacionalista kommunista értelmiségi kör volt. Ez a megállapítás szintén visszatért több holland napilap hasábján. Egy érdekes paradoxon megállapítása, amely jól jellemezte a magyarországi helyzet kettősségét, mivel a kommunizmus elmélete internacionalista volt, nem pedig nacionalista. Az író kihangsúlyozta, hogy a városközpontban összegyűlt demonstráló tömeg békés volt. Kizárólag magyar nemzeti jelképeket és szimbólumokat vitt magával, valamint csak nemzeti érzületű dalokat énekelt. Többek közt az évek óta betiltott Himnuszt is. A szerző külön részletezte, hogy a nemzeti kokárdák és zászlók közt egyetlen vörös zászló sem volt. A tömeg felvonult a Bem József térre, akiről ismertették, hogy az 1848-as magyar forradalom egyik lengyel hőse volt. Itt a demonstráció a sajtó- és véleménykinyilvánítás szabadságát követelte, valamint indítványozta az életszínvonal növelését, a sztálinizmus eltörlését, a külkereskedelem szabadságát, az urán kitermelés újra szabályozását. A szerző hangsúlyozta, hogy a felvonulás nagy figyelmet kapott a városban és a diákok közé, nagyszámú munkás és alkalmazott is becsatlakozott, így szolgálaton kívüli katonák is. Tudósította olvasóit arról, hogy a budapesti demonstrálók egy másik csoportja megpróbálta eltávolítani Sztálin hatalmas bronzszobrát, valamint arról is, hogy a vörös csillagokat leszedték a házakról. A szerző jelezte, hogy a Parlament felé vonuló tömeg a szovjet csapatok kivonását is elkezdte követelni, amely után a helyszínre érkeztek a katonaság egységei is. Itt megtalálható egy pontatlanság, mivel azt állítja bizonytalankodva, hogy a karhatalmi egységek eleinte könnygázt alkalmaztak, de mivel nem oszlott fel a tömeg néhány lövés is eldördült. Viszont nem fogalmaz pontosan, így nem derül ki, hogy mikor és hol, valamint az sem, hogy ki kire adott le lövéseket. A cikk hangsúlyozta, hogy a hivatalos rádióadás szerint számos áldozat volt és pontosan megfogalmazta a magyar kormány kezdeti álláspontját is: „fasiszta és antikommunista elemek kik megpróbálták megdönteni a Magyar Népköztársaságot.” Tehát puccshelyzetet diagnosztizált. Nagy Imre éjszakai kormányra kerülése után a helyzet további alakulását nem látta kedvezőnek, mert Nagy nem tudta semmilyen ígérettel sem azonnal megállítani a helyzet eszkalálódását.
Az Algemeen Handelsblad egy másik cikkében nyíltan „felkelésnek” nevezte az eseményt: „a sztálinizmus elleni heves lázadás”. Az éjszakai magyar vezetőségbéli változásokról az volt a véleménye, hogy Gerő Ernő a szovjet csapatok és az új stáb segítségével képes lehet megállítani a helyzetet, csakúgy ahogy Gomulka tette. Ebből a szempontból vélte érthetőnek Nagy visszahelyezését. Szerinte Nagy csupán azért volt népszerű a magyarok körében, mert korábban az egyik magyar pártszárny vezetőjének számított, akit Rákosi kitúrt a vezetőségből és pártból egyaránt. Egyébként egy moszkvai bizalmi kommunista ember. Véleménye szerint bárhogyan is alakul a helyzet hatalmas presztízs veszteséget jelenthet a magyar kommunistáknak. A cikk szerzője a Nagy-Hegedűs cserét (Nagy Imre Hegedűs Andrást váltotta a miniszterelnöki poszton), illetve a magyar kommunista párton belüli szárnyharcokat, továbbá Rákosi eltávolítását a hatalomból mind olyan jeleknek értelmezte, amelyek a kommunisták gyengeséget bizonyították. Az orosz megszálló csapatok belpolitikai rendfenntartásban való aktív részvételét, pedig úgy fogta fel, hogy a magyar társadalom távolabb áll a kommunizmustól, mint a lengyel. Nézete szerint Nagy Imre egy totalitárius kommunista, de politikai programja nem a sztálinista keményvonalas nehéziparosítást utánozta. Pontosan ismertette Nagy karrierjének főbb mozzanatait: orosz hadifogság az első világháború során, csatlakozás a szovjet forradalomhoz. Hazatért az első világháború után, de moszkovitaként már a Kun Béla-féle „puccs” után menekülnie kellett, majd a kommunista győzelem után 1953-ig a magyar kommunista vezetőség egyik funkcionáriusa. Ezután részletezte 1953-as miniszterelnöki programjának eltéréseit a nehéziparosítás sztálini rendszere közt. Azt várták tőle ebben a válságos pillanatban, hogy majd megoldást nyújt a kialakult akkut társadalmi problémára, például a kolhozosítás beszüntetésével. Jól látható, hogy részletesen ismertették a politikai körülményeket és szereplőket.
Algemeen Handelsblad, 24 October 1956
Érdekesség, hogy saját kommentárja mellett bemutatta azt is, amit a hivatalos kommunista propaganda harsogott a forradalomról. Ezek alapján megállapította, hogy a kommunisták szerint a nyugati érzületű értelmiség ellenforradalmi bandákkal keveredve okozta a felfordulást. A szerző úgy vélte, hogy az esemény jelentősége abban rejlett, hogy felboríthatja a szovjet-magyar szövetséget. A magyar társadalom szerinte nem tehetett mást, mert olyan szövetségi rendszerben és társadalmi rendben létezett, hogy meg kellett újra egyeznie a megszállóival, mivel a szomszédos szláv államokban nem talált jelentős támogatásra. Meglátása szerint a lengyel és magyar helyzet között az volt a különbség, hogy míg a lengyel nép az új államát a szovjet befolyásnak köszönhette, addig a magyar nem. Továbbá a lengyelek pont emiatt voltak rugalmasabbak a szovjet megszállókkal szemben. Úgy gondolta, hogy habár a lengyelek sem kedvelik az oroszokat, mégis kénytelenségből együttműködnek vele. Értesülései szerint amelyet a két államból menekült disszidáltak elmondása alapján alakított ki. Gomulka és lengyel köre nacionalista, hasonlóan a magyar demonstrálókhoz. Ez is jól szimbolizálja mindkét nép kénytelenségét, kényszerét, mivel a kommunista eszme nem gyökerezett meg a társadalomba és emiatt mindenképpen valamilyen kényszert kellett alkalmazni. Ez a lengyelek esetében az új állam volt, de a magyarok esetében ilyen nem volt. Véleménye szerint ez volt az oka annak, hogy a magyar kommunistáknak nagyobb terrort kellett alkalmazniuk.
Ezt bizonyította a szerző szerint Gomulka helyzete is, aki Rajk Lászlóval ellentétben nem lett felelősségre vonva és kivégezve. Ez egy propaganda fogás lehetett, hiszen Rajk László kirakatpere és kivégzése inkább egy a kommunista berkeken belüli ellentét levezetése volt, míg Gomulka nem került ennyire a párt őrlőinek mélyére. E szubjektív megállapítása fakadhatott a pontos ismeretek hiányából, de szolgálhatott társadalmi hangulatkeltési célt is. Szerinte a magyar párton belüli frakciók közötti harc is lényegesen nagyobb, mint a lengyel pártban. Azt is felhozta, hogy Rákosi Tito-ellenes volt és emiatt sem tudott semmilyen komoly közeledést felmutatni a szomszédos államokhoz, még Sztálin halála után sem. Ezenfelül némi propaganda is tarkította a cikket, hiszen a szerző úgy fogalmazott, hogy „Magyarország jobban járt volna, ha a Nyugattal kereskedik”. Ezt a propagandisztikus megállapítást azért érdemes bemutatni, mert jól jelzi, hogy a holland társadalom nem volt tisztában a szovjet felszabadítás-megszállás lefolyásával és ezért is tehette azt a feltételezést meg, hogy Magyarország jobban járt volna, ha.. mintha lett volna választása, ami nem volt.
A populista De Telegraaf címlapja a magyarországi eseményekkel volt tele: „A tüntető fiatalok a korábbi miniszterelnök, Nagy Imre visszatérését követelik. Magyarország a lengyel példát követi. Budapest el van vágva a külvilágtól. A város forrong a masszív zavargásoktól” – harsogta az október 24-i szám vezércikkének címe. A lengyel, magyar és egyiptomi események kompozíciója alkotta a címlapot. Cikkük lényegretörő, de kevésbé részletes és némileg homályosabb képet is fest le a helyzetről, mint a fentebbi cikk. A tüntetők nézőpontjából mutatta be a történéseket, így leginkább a felvonulás részletezése és a tüntetők követelései, tettei és szólamai foglalkoztatták. „Ki az orosz csapatokkal” és „új kormányt akarunk Nagy Imrével”. A szerző szerint a lengyel eseményeken felbuzdult magyarok rokonszenvtüntetése először kormányellenes, majd szovjetellenes hangulatot vett, amely a jelszavak miatt a kommunista hatalom beavatkozását eredményezte. A szerző eltévesztette a helyszínét az első fegyveres összecsapásnak, mert úgy fogalmazott – nem kizárható, hogy csupán a hatáskeltés fokozására – hogy a kezdetben békés és fegyvertelen tömegre a katonaság nyitott tüzet a magyar Parlamentnél, viszont a legsúlyosabb harcok a Magyar Rádió épületénél zajlottak. Mint ismeretes az első fegyveres kontaktusra a tömeg és az államvédelmi alakulatok között a Rádió épületénél került sor. Ez a pontatlanság fakadhat a rádióadások minőségéből is, mivel többször is említi mindkét szerző, hogy bizonytalan a rádióadás és nincs telefonos összeköttetés sem.
A kutatás egy korabeli forrása: "A magyarok kapitulációra kényszerítették a pártot"
A frízföldi Friese Koerier az AFP hírügynökség információit használta fel. „Lengyelországgal való szolidaritás kifejezése. Nagy demonstrációk a magyar fővárosban”. Lényegesen rövidebben foglalkozik a témával, mivel a lap terjedelme is rövidebb a fentebbi két óriástól. A címlapon szerepel egy cikk, valamint a negyedik oldalon egy rövid kommentár. A Petőfi Klub egy olyan kommunista ifjúsági szervezet, amely nacionalista is egyben. Ez a tény némileg zavarta a holland újságírókat, hiszen többször is megemlítették ezt a visszásságot. Pontosan tájékoztatott az időpontról: a felvonulások délután három óra és este hat óra között zajlottak le. Hasonlóan a fenti két cikk szerzőjéhez, nemzeti felvonulásnak mutatta be az eseményt, amelybe a követelések beolvasása után a kormányalakulatok beleavatkoztak. Részletezte a tüntetők követeléseit és a felvonulás menetét. Az MTI információira hivatkozva megállapította, hogy voltak áldozatok, de részletesen nem foglalkozott az éjszakai harcokkal. Azokról a második cikkben írtak: „Magyarország a szovjet csapatok segítségét kérte”- ebben a cikkben bécsi forrásokra hivatkozva röviden feljegyezték a harcokat, amelyek során a titkosszolgálat karhatalmista csapatai csaptak össze a magyar tüntetőkből alakult felkelő csoportokkal. A szerző kiemelte, hogy a helyzet súlyosságát mutatta a magyar kormány kényszere arra, hogy a szovjet megszálló csapatok segítségét kérje a helyzet feloldására. A szociáldemokrata Het Vrije Volk nagy terjedelmű vezércikkben mutatta be és további hosszabb magyarázó cikket szentelt az eseményeknek. „A magyar nép felkelt. Az oroszok beavatkoztak a véres forradalomba. Nagy ismét miniszterelnök”. A cikk a hajnali orosz bevonulással indított és csak később mutatta be magának a felvonulásnak a körülményeit. Az információáramlás rögvest megszűnt, nincs telefonosösszeköttetés és csak a Budapest Rádió adásaira lehet hivatkozni, azok is bizonytalanok – ismertette a körülményeket. A kormányzati propaganda szerint az első felkelők már megadták magukat, de e reggeli bejelentést után alig egy órával már lövések és sikolyok hallatszottak be az adásba, mielőtt Nagy Imre beszédét sugározták volna. A tüntetőtömeg létszámát kb. 200 ezer emberben határozta meg. Részletezte a Nagy-kormány első lépéseit azonban hibát vétett, mert azt a téves megállapítást ejtette, miszerint Nagy Imre maga hívta volna be a szovjet csapatokat. Írt a felkelők és Nagy Imre közötti tárgyalásokról és a felkelők követeléséről. Kiemelte, hogy maga a délutáni diáktüntetés egy bejelentett és eredetileg engedélyezett demonstráció volt. A kormány csak azután akarta betiltani, miután a szerző szerint megneszelte, hogy kicsúszhat az irányításuk alól, de ekkora már a Sztálin téren akkora tömeg gyűlt össze, hogy értelmetlen lett volna megakadályozni, végül emiatt engedélyezték azt. A cikk szerzője a magyar kommunista pártvezetőség bénultságát ugyanakkor mégis az esemény elementáris erejében vélte felfedezni, amely kormányzati csődhöz vezetett. A demonstrálók pedig egyszerre szólaltak fel Rákosi, Gerő, a Szovjetunió, a Varsói Szerződés és a jogtalanságok ellen.
A harmadik oldalon arról írtak, hogy a „magyarok kapitulációra kényszerítették a pártot”. A szerző a Budapest Rádió kora reggeli híradására hivatkozva arról tájékoztatta olvasóit, hogy a harcok kiváltó oka az volt, hogy a magyar kommunista biztonsági rendőrség alakulatai tüzet nyitottak a tömegre, amely az ellenállás hullámot és zavargásokat eredményezett. Részletezte az egész folyamatot bécsi hírekre hivatkozva: a Magyar Rádió körül lezajlott eseményeket pontosan leírta. Más holland szerzőtől eltérően nem tévesztette el a helyszínt és időpontot sem, sőt egyedül itt olvashatunk a történésekről teljes részletességgel. Kiemelte, hogy a Magyar Rádió épületét nem védték rendőrségi alakulatok, sem a magyar katonaság egységei, hanem a tömeg odavonulásának hírére a titkosszolgálat egységei jelentek meg. A demonstrálók egy csoportja a Magyar Rádió épületéhez vonult, hogy a Jugoszláviából visszatért Gerő Ernő rádióbejelentését talán megakadályozza. Gerő ugyanis éppen arra készült, hogy bejelentse Magyarország elszakadása a Szovjetuniótól egy kitaláció. Öt teherautónyi fekete ruhás állig felfegyverzett csapat érkezett a Magyar Rádió épületéhez. A szerző szerint a tüntetők ordibáltak a fegyvereseknek és távozásra szólították fel őket. Este fél kilenckor a tüntetők egy delegációt akartak az épületbe küldeni, de letartóztatták őket. Ekkor a tömeg megpróbált betörni az épületbe, de a biztonsági alakulatok könnygázt dobtak rájuk, majd belelőtek a tömegbe. A szerző szerint ez végzetesnek bizonyult, mert ez robbantotta ki a fegyveres ellenállást. A Magyar Rádió épületénél egy halottat regisztráltak és több súlyos sebesültet jegyeztek fel. Ez az összecsapás és az éjszakai zavargások vezettek a kijárási tilalom meghosszabbításához. A Bécsbe megérkezett első menekülök október 24-én reggel hét órakor még úgy nyilatkoztak, hogy miután este fél tíz körül elhagyták a várost még nem volt hatalmas felfordulás, hanem csak békés tüntetések voltak folyamatban. A menekültek, úgy gondolták, hogy az egész este tíz óra körül kezdődhetett. E cikkből a korabeli holland olvasó részletesen értesülhetett a magyar politikai vezetőségen belüli változtatásokról, így pl. a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának átszervezéséről, a Párt Központi Bizottságának megújításáról és a Nagy Imre rehabilitációjának számos eleméről.
A korabeli Észak-Hollandia tartomány egyik tradicionális, nagy múltra visszatekintő sajtó publikációja, a Nieuwsblad van het Noorden címlapja a vasfüggöny állapotát jellemezte: „A vasfüggöny egyre jobban töredezett. Lengyelország után Magyarország is mozgásban. A budapesti kormányzat az orosz csapatok segítségét kéri”. A drámai cikk szerzője szerint egy békés zömében diákok részvételével megindult demonstráció a munkásság csatlakozás után fordult zavargásba. Pontosan tudósított a megmozdulás céljairól és a tömeg követeléseiről. Nagy Imre rehabilitációját és vezetőtisztségbe helyezését Gomulka és a lengyelországi eseményekkel állította párhuzamba. Kiemelte, hogy a lengyel kommunisták meg tudták akadályozni a helyzet elharapózását és az oroszok visszavonták csapataikat. A cikk nem ír szovjet csapatokról, határozottan és kategorikusan mindig az orosz hadsereg beavatkozását hangoztatta. Jól szemlélteti a helyzet visszásságát, azzal, hogy a békés tüntetők a kommunista rádióadások szerint valójában ellenforradalmár rablóbandák lennének. Ez a kettősség a kommunista lapot leszámítva mindenhol megtalálható. Az igényes munkába azonban némi elírás is megjelent, amely valószínűleg a szerkesztőség figyelmetlensége miatt jelent meg, ugyanis tévesen megállapította, hogy Bem József lengyel tábornok a Magyar 1948-as szabadságharc híres hőse volt. (!)
A "De Waarheid" 1956 október 24-i számának címlapja
A Holland Kommunista Párt hivatalos sajtóorgánuma, a De Waarheid egyedüliként egyértelműen a kormány és a hivatalos szervek beavatkozása mellett érvelt. A cikk rövid és ellenséges hangvételű, amely hangsúlytalanabb, mint a mellette leközölt lengyel vagy észak-afrikai események. Jól szemlélteti, hogy megpróbálták az események súlyát csökkenteni. „… ellenforradalmár bandák véres támadásokba kezdtek.” A lap egyértelműen a Pravda hollandiai szócsöve volt, így nem meglepő, hogy a cikk nem törekszik objektív bemutatásra, sem az esemény indokait, sem lefolyását tekintve. Ködösítés, talán ez amely legjobban jellemezte ezt a cikket. A cikk alapján némileg egy másik kép volt kialakítható az olvasó számára. E szerint a legnagyobb magyar felkelő csapatok már megadták magukat, a harcok kirobbanása, minden kár és áldozat kizárólag a következetesen reakciós, bűnbandáknak titulált demonstrálók hibája. A magyar politikai változtatásokról csak címszavakban emlékezett meg és a folytatólagos cikkben Nagy Imre rádió-beszéde volt kiértékelve. A cikk szerzője megírta, hogy mit állított Nagy Imre hivatalos bejelentésében, amely szerint felforgató elemek vegyülhettek a tüntetők közé, akik így békésből ellenségessé váltak. Nagy célját is kiemelte, amely a szocializmus magyar útjának fejlesztése volt. Tildy Zoltán köztársasági elnök beszédét röviden bemutatta.
Az "Amigoe di Curacao" 1956 október 24-i számának címlapja
A Karib-tenger térségében megjelenő Amigoe di Curaçao az 1956 október 23-i budapesti eseményeket a címlapján közölte. A vezércikk címe a forradalmárok jelszavát idézte: „Ki az orosz csapatokkal!” és folytatta: „Lövések adják a magyar rádió háttérzaját. Továbbra is oroszellenes demonstrációk Lengyelországban”. A cikk szerzője szorosan együtt kezelte Lengyelország és Magyarország eseményeit. Ezen az alapon rögzítette, hogy a budapesti események a magyar-lengyel szolidaritás következményei. Eredetileg a demonstráció csupán egy békés szimpátiatüntetés volt, amely azonban a magyar kormányzat felkészületlenségének is köszönhetően eszkalálódott. A szerző külön hangsúlyozta, hogy a békés felvonulás során kizárólag magyar nemzeti érzelmű dalokat, köztük a tiltólistás Himnuszt énekelték, valamint csak magyar nemzeti jelképeket használtak. Nyoma sem volt semmilyen kommunista szimbólumnak. A lövések akkor hallatszottak be a rádióadásba, amikor éppen bemondták, hogy az első felkelő csoportok megadták magukat. A továbbiakban azonban inkább a lengyel eseményekkel foglalkozott.
Általánosan megállapítható, hogy az 1956 október 23-i magyar forradalom kirobbanását a holland sajtóban már az esemény másnapján részletesen bemutatták. Természetesen a cikkek nem voltak mentesek sem a személyes állásfoglalásoktól, sem a politikai véleménynyilvánításoktól. A holland újságírók többnyire igyekeztek alapos munkát végezni és ok-okozati rendszert is alkalmazni az események ilyetén alakulásának megindoklására. A holland kommunista lapot leszámítva többnyire megállapították a magyar kommunista kormányzat csődjét, amely szerintük az egyik legnyomósabb tényező volt a szovjet csapatok bevetésekor. Szembetűnő, hogy néhány esetben javarészt figyelmetlenségnek köszönhetően pontatlanságok is megjelentek, valamint a helyzet bizonytalanságát kiválóan szemléltette a cikkek bizonytalansága. A holland sajtó elítélően nyilatkozott a szovjet csapatok bevetéséről és a cikkek megfogalmazásában végig érezhető, hogy nem igen bíztak a magyar kommunista rádiópropaganda szavahihetőségében, amelyet az is alátámaszt, hogy a kommunista lapot leszámítva többségében a kommunikációs csatornákban keletkezett zavarokat, megszakadásokat is részletesen ismertették.
Források és irodalom:
Korabeli holland nyelven megjelent sajtótermékek forrásai:
1956. október 24-i kiadványok: Algemeen Handelsblad (Általános Kereskedelmi Újság), Amigoe di Curaçao. De Telegraaf (A Távíró), De Waarheid (Az Igazság), Friese Koerier (Fríz Futár), Het Vrije Volk (A Szabad Nép), Nieuwsblad van het Noorden (Észak Újságja).
Irodalom:
Rainer M. János: Az 1956-os magyar forradalom. Osiris Kiadó, Budapest, 2016.
Tischler János (szerk.): Budapestről jelentjük… - Az 1956-os forradalom az egykori nemzetközi sajtóban. 1956-os Intézet, Budapest, 2007.
Pünkösti Árpád: Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa. Európa Kiadó, Budapest, 2004.
